XXII. kerületi hírek

Több pénz juthat a kerületben a védekezésre

A veszélyhelyzetre való tekintettel márciusban nem hívták össze a képviselő-testületi ülést Budafok-Tétényben, törvény szerint Karsay Ferenc polgármester gyakorolja annak feladatkörét, aki az együttműködés és a döntéshozatal átláthatósága érdekében írásban kérte ki a frakciók véleményét az egyes előterjesztésekről.
Így végül 5 témáról döntöttek, köztük a kerület költségvetésének módosításáról, amelyre a koronavírus-járvány miatt volt szükség. A módosítás célja, hogy biztosítsa a szükséges forrást Budafok-Tétény lakóinak védelme érdekében. Ezt úgynevezett céltartalékba helyezéssel érték el.
Ennek előnye, hogy egyelőre nem befolyásolja az ez évre kitűzött célokat, azonban szükség esetén elvonható forrás például egyes beruházásokról, amely ezután a kerület védekezésére fordítható. (Hogy pontosan milyen forrásokat érinthet a módosítás, arról bővebben itt olvashat.)
Egyhangúlag támogatták a sportegyesületek, valamint a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ tavalyi évre vonatkozó szakmai beszámolójának elfogadását is, amely itt érhető el. A művelődési központban tavaly is sikerrel zajlottak a Budafoki Hangversenyestek, amelyre közel 3200-an voltak kíváncsiak, de népszerűek voltak a Családi Vasárnapok is, amelyekre közel 1700 látogató érkezett az év során.
Egyhangúlag támogatták az előterjesztést, amely alapján pályázatot nyújtanak be a Miniszterelnökséghez további utak építésére. Az igényelt támogatásból és az önkormányzati önrészből közel 1,5 kilométer földutat burkolhatnak le a kerületben sikeres pályázat esetén.
Forrás: budafokteteny.hu
%d bloggers like this: