Rabolt és buszvezetőre támadt egy román férfi, hat év fegyházra ítélték

Hat év fegyházra ítélt a bíróság egy 29 éves román állampolgárt, aki betört egy csepeli házba, majd pár hónappal később megtámadott egy buszvezetőt – tájékoztatta a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-t.

Ibolya Tibor közölte: a vádirat szerint a román állampolgárságú férfi tavaly május 24-én átmászott egy XXI. kerületi ház kerítésén, berúgta a ház ajtaját, és úgy megütötte az ott élő férfit, hogy az elájult. Ezután bezárta belülről a bejárati ajtót, a sértettet vízzel fellocsolta, és a konyhából hozott kenyérvágó késsel fenyegetőzve az értékeit követelte.

A sértett nem engedelmeskedett, ezért a vádlott kutatni kezdett, végül harmincezer forint értékben zsákmányolt pénzt és mobiltelefont, majd elhagyta a helyszínt.

A vádlott 2020 októberében erősen ittasan felszállt egy XXI. kerületben közlekedő buszra. A sofőr rendreutasította, a végállomáson pedig próbálta a buszról leszállítani a vádlottat, aki válaszul rátámadt a közfeladatot ellátó személynek minősülő férfire.

A férfi ellen a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség emelt vádat. Az előkészítő ülésen a vádlott mindkét bűncselekményben beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A bíróság ezért a vádlottat – a váddal egyezően – felfegyverkezve elkövetetett rablásban és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban mondta ki bűnösnek, és ezért hat év fegyházra ítélte, valamint hat évre kiutasította Magyarországról.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Forrás: MTI

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek