Milyen fejlesztések várhatók Imrén?

A Pestszentimrei fejlesztéseket tekintették át az önkormányzat vezetői május 13-án.

Pestszentimre önkormányzati forrásból tervezett beruházásait, a csapadékvíz-elvezetési, a zöldterületi és a parkolási gondok megoldására irányuló fejlesztéseket tekintették át május 13-án a kerület vezetői és képviselői.

Szaniszló Sándor polgármester, Kőrös Péter alpolgármester, valamint az egyes körzetek önkormányzati képviselői – Ferencz István alpolgármester és Pál Norbert – Pestszentimrén a helyszíneken ismertették a tervezett munkák helyzetét.
Amint azt Ferencz István a Nemes utca és a Krepuska Géza sétány kereszteződésében elmondta, a kivitelezést követően újabb 15–20 gépkocsi parkolására lesz lehetőség ezen a helyen. Ugyanebben a körzetben az egyik legnagyobb probléma a nagyobb esőzések idején a vízelvezetés, ezért az alpolgármester a vízelvezető árkok karbantartásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

Más problémák mellett hasonló gondokkal küzdenek Pál Norbert körzetében is, amelyekre az önkormányzat még ebben az évben megoldást keres. Imre központjában a legfontosabb idei feladat a gyermekorvosi és fogászati rendelő építésének folytatása.

 

Forrás: bp18.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek

%d bloggers like this: