Elfogadták a XV. kerület költségvetését

Nagyobb vita nélkül fogadta el a képviselő-testület az idei költségvetést. Ez volt a csütörtöki ülés legfontosabb napirendi pontja. A választás közelsége most is rányomta a hangulatra bélyegét.

Február 24-én tartotta soron következő ülését a XV. kerület képviselő-testülete, a 22 napirendi pont közül a legnagyobb érdeklődés a másodikat övezte, hiszen ebben tárgyalták az idei költségvetést. Meglepő módon, nagyobb vita nélkül sikerült elfogadni a rendeletet, így a 2022-es évi gazdálkodás biztosított a kerület számára.

Tóth Imre azt mondta: azok a tervek, amelyeket beterveztek az idei évre, azért fontosak, mert ha utakat akar építeni a kerület, akkor azokat csak az engedélyes tervek alapján készülhetnek el, amelyekre van elkülönített forrás. A Mindenki a Tizenötödikért frakcióvezető-helyettese hozzátette: a beruházásoknál szintén fontos tétel egy 800 millió forintos összeg a Deák utca befejezésére. „Örülök, hogy ezt mindenki támogatta, hogy itt egy normális, 21. századi egészségügyi ellátás tud megvalósulni. Összességében elégedett vagyok, abban sajnos nem, hogy nem azt tudjuk mondani, hogy 27 milliárdos főösszeggel, hanem csak 24-gyel tudunk tervezni.”

Tóth Imre úgy fogalmazott: „azt látjuk, hogy a szociális részben azokat az összegeket, nagyjából, meg kellett tartanunk, hiszen a segítségre várók, azok, akik támaszkodnak az önkormányzatra különböző segélyekkel vagy támogatásokért folyamodnak, se sérüljenek.”

Makai Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi és az idei költségvetés is 3,5-3,5 milliárd forintos mínusszal indult. „Ahhoz képest szerintem egy fejlődő kerület költségvetését szavaztuk meg. A lehetőségekhez mérten elég szép fejlesztések vannak benne, és rengeteg olyan szociális támogatás, ami a lakosok mindennapjait érinti. Megmondom őszintén, nekem külön öröm, hogy nagyon sok bérrendezés is történt. A GMK-nál a 20%, az EGI-nél a 15%.”

A Fidesz-KDNP nem szavazta meg a büdzsét. A frakció vezetője jelezte: benyújtottak egy véleménycsomagot a költségvetéssel kapcsolatban még decemberben, amit szeretnének, ha megjelenne a büdzsében. Lehoczki Ádám, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint „bizonyos dolgok bekerültek, de azért a többsége nyilván nem. A Deák utcai rendelő befejezése az végre bekerült, tehát ez egy pozitív, üdvözlendő dolog, úgyhogy ezt a részét tudtuk volna támogatni, de en bloc az egész költségvetést, mint olyat, nem tudtuk megszavazni.”

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan, most is komoly szócsatáknak lehettek tanúi az ülést a helyszínen vagy online követők. Olyanoknak, melyek kevésbé kapcsolódtak az előterjesztésekhez.Az ülésen ugyanakkor kiírták az egyesített óvodák vezetői pályázatait, határozatlan idejűre változtatták a Csapi-15 és a Palota-15 Kft.-k vezetőinek szerződéseit, kiírták a Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetői pályázatát, és többek között, jóváhagyták a Deák utcai orvosi rendelő tervezési programját. A képviselők megszavazták Mihály Zoltánné Kis Mária (Fidesz-KDNP) kulturális bizottsági alelnökségéből történő visszahívását. A képviselőnőt az indoklás szerint „méltatlan” javaslata miatt váltották le a február 24-i ülésen, miután félreértett egy előadást, amelyet előtte a Csokonai Művelődési Központban látott. A képviselőnőt végül a testület 15 igen szavazattal váltotta le alelnöki pozíciójából. Az öt fideszes nemmel szavazott.

A testület zárt ülésen tárgyalt a Palota-Holding Zrt. vezérigazgatójának azonnali visszahívásáról és új vezérigazgató megválasztásáról. Bokor István posztját 2022. december 31-éig Száray Lóránt veszi át.

A testületi ülés munkaterv szerinti következő ülése március 31-én lesz.

Forrás és kép:

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek