A XV. kerületieknek bizonyíték kell, nem ígéret

A XV. kerületieknek bizonyíték kell, nem ígéret

Ha őt nem, is Pingvin Pityut szinte mindenki ismeri a kerületben.  Október óta a polgári nevét is többet halljuk majd, hiszen Makai Ferencet önkormányzati képviselővé választottak a 12. választókerületben.

Nem ismeretlen szereplője a kerületi közéletnek Makai Ferenc, aki évek óta aktív civilként.  Októberben Cserdiné Németh Angéla csapatának tagjaként lett a XV. kerület 12-es választókerületének – az újpalotai Kőrakás park, Zsókavár utca környékének – egyéni képviselője.

Ön új tagja a képviselő-testületnek. Hogyan mutatná be magát azoknak, akik esetleg még nem ismerik? 

52 éves vagyok, nős, és közel 20 éve Újpalotán lakom. Az életünket egy gyermek és már egy unoka is színesíti. Az Öthét egyesület alapító elnökeként nagyon fontos számomra a környezetvédelem, a lokálpatriotizmus erősítése, az elesettek védelme és gyermekeink fejlődése, évek óta működő kezdeményezéseink pedig éppen ezeket a célokat szolgálják. A „Segítek hazavinni” az idősek bevásárlását könnyíti, a „Gyűjts az életért!” a rászorulókat támogatja,  a „Szebben, Zöldebben Palotán” a kerületet zöldíti, az „Olvasni Jó” a betűk szeretetét  népszerűsíti, az „Okos Ember Nem Szemetel A Többinek Meg tilos” a köztisztaságot szolgálja. Pingvin Pityu, a kerületi Föld napja vagy éppen az Állati Jó Családi nap pedig a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés fontosságát segít megértetni a gyerekekkel, felnőttekkel.

A cikk folytatása a XV. kerület honlapján olvasható

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek