Újra főzőverseny volt a sportcentrumban

Az önkormányzat és a Kispesti Sportközpont idén ismét megrendezte a hagyományos főzőversenyt a Tichy Lajos Sportcentrumban. A három fős csapatok fél tízkor kezdhettek neki a főzésnek és ügyeskedhettek délidőig, amikor is a szigorú, ám de igazságos zsűri, Sági Szilárd gasztrokibic, Kertész Csaba és Vinczek György alpolgármesterek, nekilátott az elkészült étkek értékeléséhez.

Míg a csapatok főztek, addig a Tájfun SE sportolói és a Gyöngykagyló óvoda óvodásai taekwondo-bemutatót tartottak. Legnagyobb örömünkre a 16 induló csapat között újabb hármat, a Gránit Kft., a Mese-Vár óvoda és a Kispesti Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat csapatát is köszönthettünk – tudtuk meg Lehoczki Zoltántól, a főzőversenyeket évek óta szervező önkormányzati munkatárstól.

A mai főzőverseny résztvevői között ott voltak, Dr. Kumin Marianna főigazgató-főorvossal az élen, a Kispesti Egészségügyi Intézet munkatársai is. Az egészségügyi szakemberek ma nem csak a versenyre, hanem 50 kollégájukra is főztek, akik az intézetben kialakított oltóponton a mai napon is közfeladatukat látták el.

Végre megkezdődhetett a rendezvényszezon, így a szabadtéri főzések ideje is eljött – örült a sok-sok résztvevőnek, a készülő ételek látványának és illatának a kispesti főzőversenyek állandó zsűritagja, Sági Szilárd gasztrokibic, aki kérdésünkre elmondta, szerencsére a versenyzők otthon hagyták a gázzsámolyokat, gázpalackokat és szabad tűz mellett, kitűnő minőségű, kemény tűzifával láttak hozzá a bográcsban főzéshez. Szerinte a bográcsételek elkészítésében, „bográcsban”, a legjobbak vagyunk a világon. De nincs két amatőr vagy profi szakács, akik ugyanúgy készítené el a még oly egyszerűnek tartott paprikás krumplit. Bográcsban szinte minden ételt el lehet készíteni, de mint itt a versenyen is, legtöbben pörköltet, lecsót vagy gulyásfélét készítettek. Sági Szilárd egy ételkóstolás kapcsán elárulta azt is, hogy bizony, ha magunknak főzünk, bátran fűszerezhetünk, de a zsűrizésre szánt ételt nem „illik” túlfűszerezni, mert akkor az korlátozza a zsűritagok ízérzékét, és befolyásolhatja a másik ételek objektív kóstolását.

A cikk folytatása a kispest.hu oldalon olvasható!

Forrás és kép: kispest.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek