Radikálisan javult a közbiztonság az Örs vezér téren az erőteljesebb rendőri jelenlétnek köszönhetően

Ezt Horváth Csaba mondta, miután személyesen is kilátogatott a térre. Zugló polgármestere azért ment ki Budapest egyik legforgalmasabb terére, hogy személyesen győződjön meg, valóban javult-e a közbiztonság az állandó rendőri jelenlétnek köszönhetően, illetve, hogy megvizsgálja milyen további intézkedéseket lehetne hozni, hogy a javulás tartósan fennmaradjon.

“Ez már nem csak fokozott, ez inkább demonstratív jelenlét, ami hosszútávon valószínűleg fölösleges, de a kialakításban és a fenntartásban komoly szerepe kell, hogy legyen a rendőrségnek” – mondta el Horváth Csaba. “Az itt, a terepen is dolgozó rendőr kollégáktól is azt az információt kaptam, hogy legalább két rendőrjárőr párosra van szükség ahhoz, hogy ez a rend, amit most tapasztalunk, ez fennmaradjon. Ennek érdekében fogok majd a rendőrfőkapitány úrhoz, illetve belügyminiszter úrhoz fordulni, hogy ezt milyen módon tudjuk hosszútávon garantálni. Mi a Zuglói Önkormányzati Rendészettel tudunk hozzájárulni ehhez a közös munkához.”

A polgármester arra is emlékeztetett, hogy már korábban közel húsz térfigyelő kamerát szereltek fel a zuglói oldalakra, hogy növeljék a közbiztonságot. Ezeket részben a közterület felügyelet, részben a zuglói rendőrkapitányság szakmunkatársai felügyelik, tehát bármilyen rendellenességet tapasztalnak, azonnal képesek beavatkozni. További intézkedést is előkészítenek: a területen található kocsmák nyitvatartását is korlátozni kívánják, hogy a korábban tapasztalt jelenség ne újulhasson ki.

Mint ismeretes a napokban több újságcikk is megjelent az Örs vezér téren kialakult állapotokról: egy nény fős banda hetek óta rettegésben tartotta az arra járókat. A téren egy ideje folyamatos a rendőri jelenlét, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság meg is emelt a múlt héten.

 

Forrás és kép: zuglo.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek