Felavatták dr. Révai Tamás emléktábláját

Felavatták dr. Révai Tamás emléktábláját

A Zuglói Egészségügyi Szolgálat egykori igazgató főorvosa tiszteletére az Örs vezér téri szakrendelőben állítottak emléktáblát március 8-án.

Az ünnepségen Karácsony Gergely polgármester azt mondta, a zuglói közösség számára is nagyon fontos emberről emlékeznek meg, aki nemrégen még a terveiről beszélt. – Kettős harcot vívott, hiszen harcolt a zuglóiak és a saját maga egészségéért. Fontos kezdeményezései pedig mostanra valósultak meg. Sosem felejtjük el, hogy milyen sokat tett a kerületben élők egészségügyi ellátásáért – fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta, büszke a közösen elért eredményekre, rámutatott, hogy az Egészséges Budapest Program keretein belüli félmilliárd forintos eszközbeszerzés, a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda, a praxisközösség, a szűrőprogramok, és a Csertő parki gyermek háziorvosi rendelő felújítása is dr. Révai Tamás nevéhez fűződnek.

Forrás: zuglo.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek