XIII. kerületi hírek

Látványosan csökkent a parkolóhelyek telítettsége a XIII. kerületben

A XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete – igazodva a fővárosi parkolási rendelethez – 2020 októberében módosította a helyi parkolási rendeletet. Lakásonként az első parkolási engedély továbbra is 1000-2000 forint, a második engedély díja az adott terület díjzónája alapján kerül meghatározásra. Lakásonként két gépkocsinál több járműre nincs lehetőség várakozási engedélyt igényelni. Miután megszűnt az ingyenes parkolás, a Közszolgáltató Zrt. elkezdte a lakásonként második gépkocsik idei parkolási engedélyeinek kiadását – időarányos díj ellenében. Érzékelhetően csökkent a parkolóhelyek telítettsége a kerület egészében.

A Közszolgáltató Zrt. parkolási ügyfélszolgálati irodája 2021-re eddig összesen 24.968 lakossági parkolási engedélyt adott ki – a 2020-as évhez azonos időszakához képest 19,6 százalékkal kevesebbet. A lakásonkénti második várakozási engedélyek száma a tavaly kiadott matricáknak egyharmadára csökkent. A különbségből adódóan érzékelhetően csökkent a közterületi parkolóhelyek telítettsége.

Még a nehéz parkolási helyzetben lévő Újlipótváros esetében is látható a javulás. A tavalyi évben összesen 9.960 várakozási engedélyt igényeltek Újlipótvárosban, melyből 1.317 darab volt a lakásonkénti második, harmadik és negyedik számú várakozási engedély. Az idei évben az ez idáig kiadott engedélyek száma 8.300, tehát mintegy 17 százalékkal kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest.

A járványhelyzetben bevezetett ingyenes parkolás telített utcákat, parkolóhelyeket okozott, továbbá megnőtt a szabálytalanul közlekedő és parkoló autók száma is. Az ingyenesség megszüntetésével bebizonyosodott, hogy a fizetős parkolás hatékony forgalomszabályozó eszköz.

A 2021-es engedélykiadás számai alátámasztják a rendeletmódosítás alapvető célját: a közterületekkel való felelős gazdálkodást, a telítettség szabályozását, a közterületek felszabadítását.

Forrás és kép: budapest13.hu

%d bloggers like this: