Száztizenegy éve, 1910. szeptember 8-án adták át a János-hegyi kilátótornyot. Az évforduló alkalmából olvassátok újra vendégszerzőnk írását. És hétvégén sétáljatok fel az Erzsébet-kilátóhoz.
1910-ben, Szent Mihály havában, Kisasszony napján, modern magyarsággal 1910. szeptember 8-án adták át a János-hegyi kilátótornyot, amit Erzsébet királynéról neveztek el. Ferenc József osztrák császár, magyar király szép, magyarbarát felesége többször megfordult a János-hegyen, szerette ezt a környéket.
A Budapesti Szállodások, Vendéglősök és Kocsmárosok Ipartársulata 1904-ben Glück Frigyes és Gundel János kezdeményezésére 51 ezer koronát ajánlott fel arra, hogy a János-hegy tetején kőből emeljenek egy komoly kilátótoronyot. A székesfőváros akkori vezetése ezt az összeget elfogadta és 240 ezer koronára egészítette ki. Az építés tervezését és lebonyolítását a Halászbástya tervezőjére, Schulek Frigyesre bízták. A munka csaknem három évig tartott.
A kilátó megnyitását hatalmas lakomával ünnepelték meg. A déli harangszó elhangzásakor minden résztvevő kapott egy ibrik „javalevest”, sonkás lepénykékkel. Ezt követően tengeri rák került az asztalokra, bérces zöldmártással, majd sertésgerincet tálaltak fel Mátyás király módjára, amihez „Beatrix kedve szerinti” tőkfőzeléket kínáltak. Áttört lencsével, illetve gyűmölcsbefőttel még sült fácánt is felszolgáltak, majd fagylaltot, befejezésül pedig kávét kínáltak a vendégeknek. Sörből, borból, pezsgőből és egyéb italokból korlátlanul lehetett fogyasztani. Így adta meg a módját a főváros a torony avatásának, amelynek létesítését az akkori szállodások és vendéglősök erősen támogatták.
Kevesen tudják, hogy a mai torony helyén már évtizedekkel korábban is állt egy hatszög alaprajzú messzelátó, amit az új kilátó építése előtt lebontottak. Az új, 26 méter magas kör alaprajzú torony sűttői és borosjenői terméskőből épült. Az anyagot csak nagy nehézségek árán tudták felszállítani a helyszínre.
De milyen volt a János-hegy, amikor még semmilyen kilátó nem állt a tetején? Erre is választ kaphatunk Novák Dániel 1835-ben írt feljegyzéseiből. A János-hegyen akoriban úgyanúgy folyt a fakitermelés mint máshol, a hegy tetején az ölfarakásokra vigyázónak egy kunyhót építettek, egyértelmű út sem vezetett a hegytetőre csak egy kevésbé követhető ösvény. „Elvesztvén több ízben ösvényünket a bokroson kellett keresztül törnünk, ide-oda bujkálva , míg végre csakugyan ismét megtaláltuk az ösvényt, s feljutunk a síkra, egy egész társaságot vettünk észre, amely asszony és férfi személyekből állt. Kik hihetőleg a Sauwinkelből (Zugligetből) jöttek fel, ahonnan nem olyan meredek a feljárás… Ahol néhány évvel ezelőtt még látni lehetett a trigonometriai célpontot, ma már csak a jelköve látszik a földben. A szél egy keveset kemény lévén ezen magas helyen, a pestnek fordult oldalon telepedtünk le s onnan bámultuk a Dunát a két testvér várossal, Pesttel és Budával.”
Forrás és kép: ittlakunk.hu
