Átadták az új, úgynevezett hibridműtőt Budapesten, a Fiumei úti baleseti központban hétfőn.
A 1,2 milliárd forintból a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet baleseti központjában a legmodernebb technológiai megoldásokkal alakították ki a műtőt, kombinált képalkotó- és operációs helyiség jött így létre. A világszínvonalú műtőben a beteg mozgatása, szállítása nélkül elvégezhetők a szükséges képalkotó vizsgálatok.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az átadáson úgy fogalmazott: az elmúlt másfél év egészségügyi hírei nagyrészt a koronavírus-járványról szóltak, de az egészségügyi fejlesztések így sem maradtak el.
Hozzátette: a fejlesztések célja a magyar egészségügyet a kor színvonalának megfelelő állapotba hozni. Utalt arra, hogy az utóbbi tíz évben 500 milliárd forintból újult meg a vidéki ellátórendszer, most pedig 700 milliárd forint kormányzati forrásból a központi régió egészségügyi fejlesztése zajlik.
Ennek részekeként újul meg 13 fővárosi kórház, 11 országos intézet és 32 szakrendelő – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy nem csak az infrastruktúra, de orvostechnológiai és digitális beruházások is megvalósultak.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, országgyűlési képviselő köszönetet mondva az egészségügyi dolgozók koronavírus-járvány ideje alatti helytállásáért, arról beszélt, hogy a magyar egészségügy bebizonyította, hogy a legnehezebb időszakban is helyt tud állni.
A kormánypárti politikus azt mondta, a „járvány a magyar családokat is megpróbálta”, de az az oltási program, ami mellett a kormány elkötelezte magát, sok emberéletet mentett meg, ezért is került a védekezés szempontjából Magyarország Európa élmezőnyébe.
A járvány megmutatta, hogy új kihívásokra kell felkészülni, ezért az egészségügy további fejlesztése, megerősítése mindenkinek közös érdeke kell legyen – hangoztatta Kocsis Máté.
A politikus megjegyezte: hogy korábban, VIII. kerületi polgármesterként sokat tett a kerület egészségügyi fejlesztéséért; megújult az Auróra utcai szakrendelő és valamennyi háziorvosi rendelő és új mentőállomás létesült az Orczy úton.
Kocsis Máté hozzátette: az új városvezetésnek csak a kampányban volt fontos az egészségügy, az elmúlt másfél évben „az égvilágon semmi nem történt”, és „úgy tűnik, hogy a politikai hatalom megszerzése után le is került a napirendről az egészségügyről szóló mantra”.
Bodzay Tamás, a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet igazgatója elmondta, az intézet Magyarország legnagyobb, Európa egyik legnagyobb sérültellátó centruma. Háromszázhatvan ágyon évente 12-13 ezer műtétet végeznek.
Ez a műtéti szám a magyarországi sérültek 11 százalékát és a budapesti és a közép-magyarországi esetek 40 százalékát jelenti.
A főorvos hozzátette: kiemelt feladatuk a súlyos sérültek ellátása, amiben kiemelkedő szerepe van az idegsebészetnek és a neuro-traumatológiának.
A most átadott műtő már a 22. századot képviseli az úgynevezett infraoperatív képalkotó diagnosztikával – emelte ki Bodzay Tamás.
Viola Árpád, az idegsebészeti osztály osztályvezető főorvosa azt mondta, a világon nincs sok ehhez fogható hight-tech műtő a gerinc- és idegsebészeti betegek ellátására.
A műtőt felszerelték egy O-Arm berendezéssel, ami egy röntgensugárral működő, képalkotó berendezés, amelyen műtét közben gyakorlatilag három dimenzióban látható a sérült testrész, és a műtét bármelyik pillanatában megismételhető a képalkotó vizsgálat.
Forrás: MTI, kép: origo