Budapest második világháborús ostromára és az áldozatokra emlékező kiállítás nyílt három budai önkormányzat szervezésében több helyszínen. A tárlat február 11-ig látható.
Hetvenöt évvel ezelőtt ért véget a hadművelet, ami során a magyar főváros nagy része romba dőlt. Az I., II. és XII. kerületi önkormányzatok Budapest második világháborús ostromára és az áldozatokra emlékezve saját, több helyszínen berendezett szabadtéri kiállítással készültek az évfordulóra.
A három budai önkormányzat Ostrom75 című utcai kiállítását február 8-án délután nyitották meg a Kapisztrán téren, ahol emlékező beszédet mondott Ungváry Krisztián történész, V. Naszályi Márta, az I. kerület, Őrsi Gergely, a II. kerület, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, valamint Karácsony Gergely főpolgármester.
A Kapisztrán téren, a Széll Kálmán téren, a Széna téren, a Városmajorban, valamint az Ördögárok mellett berendezett fotókiállítást Ungváry Krisztián történész állította össze.
A kiállítás helyszínei:
Kapisztrán tér – nyitva 10-től 22 óráig
Széll Kálmán tér – nyitva 8-tól 22 óráig
Széna tér – nyitva 10-től 22 óráig
Városmajor (a Maros utca és a Temes utca találkozásánál) – nyitva 10-től 22 óráig
Ördögárok (Hűvösvölgyi út 25.) – bármikor megtekinthető
Forrás: masodikkerulet.hu