Ezt most komolyan kell vennünk

Interjú Őrsi Gergely polgármesterrel a koronavírus kapcsán

Eredetileg a költségvetésről akartam kérdezni, de az élet felülírta a terveket.

A mi terveinket is. A koronavírus megállításánál ma nincsen fontosabb. Arra kérek mindenkit, hogy ezt vegye nagyon komolyan: Olaszországban naponta százak halnak meg a vírus miatt, és már Magyarországon is sok lehet a fertőzött. Pánikba viszont ne essünk, hiszen ötből négy ember külön kezelés nélkül meggyógyul a koronavírus-fertőzést követően, ami elsősorban az idősekre és a betegekre veszélyes. Ezért – főként miattuk – kell otthon maradnunk nekünk, fiatalabbaknak is: felelőtlenségből senki sem veszélyeztetheti az idősebb korosztály tagjait. A költségvetést egyébként a vírus annyiban érinti, hogy a részvételi költségvetésre szánt százmillió forintot azonnal átcsoportosítottam a vírus elleni védekezésre.

Az egészségügy jelentős része állami kézben van a kórházaktól a szakellátásig. Mit tehet egy önkormányzat a vírus megelőzése érdekében?

Alapvetően két dolgot: csökkentjük a találkozások számát és megkönnyítjük a budaiak életét ebben a nehéz helyzetben. Azt nyilván mindenki tudja, hogy március 16-tól a bölcsődék és óvodák zárva tartanak, ezt követően pedig a nyári szünethez hasonló ügyeleti rendszert vezettem be. Átmenetileg be kellett zárnunk a játszótereket is, mert nem tudjuk elkerülni zsúfoltságukat. Ugyanez a helyzet az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthonával, a Panoráma Sportközponttal és a Gyarmati Dezső Uszodával is, a kerületi kulturális rendezvényeket pedig elhalasztottuk a vírus utáni időszakra, ahogy nyilván elmaradnak az időseknek szóló programok is, hiszen ők különösen veszélyeztetettek. Itt szeretnék megkérni minden hetvenévesnél idősebb budai polgárt, hogy ha teheti, egyáltalán ne mozduljon ki a lakásából – kérjen az alapvető életfenntartáshoz segítséget fiatalabb rokonaitól, ismerőseitől vagy akár tőlünk, az önkormányzattól. Egyébként ez igaz a fiatalabbakra is, könnyen lehet, hogy mire ez az interjú megjelenik, jogszabály tiltja majd azt is, hogy indokolt eseten kívül az utcán tartózkodjunk.

A teljes cikk a masodikkerulet.hu oldalon olvasható!

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek