Bölcsődei jelentkezés – II. kerület

Bölcsődei jelentkezés

Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától harmadik életévének, sajátos nevelési igényű gyermek az ötödik életévének betöltéséig, illetve annak az évnek a december 31-ig vehető fel, amelyben a gyermek a harmadik életévét, a sajátos nevelési igényű gyermek az ötödik életévét betölti.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020 szeptemberétől induló gondozási-nevelési évre történő bölcsődei jelentkezés az előző évektől eltérően más módon, a személyes kontaktus elkerülése érdekében elektronikusan (e-mailben) történik. A Felvételi Kérelmet és a munkáltatói igazolásokat emailben, szkennelt formában kell csatolni.

Ehhez szükséges az érintett szülők megértése és együttműködése.

A Bölcsődék alapellátási és gyermekfelügyeleti csoportjaiba történő jelentkezés időpontja: 2020. május 4-15-ig

A bölcsődék nem rendelkeznek körzetekkel, így a szülők igényének megfelelően szabadon megválaszthatják, mely bölcsődébe szeretnék beíratni gyermeküket. Bölcsődéink a kerületben állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező családok gyermekeit tudják fogadni az alapellátásban és a gyermekfelügyeletben egyaránt. (Két intézményünkben – a Budagyöngye és a Törökméz bölcsődékben – az alapellátás mellett szolgáltatás formájában – gyermekfelügyeleti csoportok is működnek.)

Tájékoztatjuk Önöket arról is, hogy a fertőzésveszély elkerülése végett a jelentkezés előtti bölcsődelátogatások jelen helyzetben nem megvalósíthatóak, a személyes találkozásra a vészhelyzet elmúltával lesz lehetőségük.

Az intézmény kiválasztásához segítséget nyújt a bölcsődék bemutatkozása, melyet az alábbi linken olvashatnak:

A bölcsődei felvételekkel kapcsolatban a bölcsődék vezetői, az Egyesített Bölcsődék vezetője (Kása Imréné 06 20 218 3268, marika.kasa@invitel.hu) és Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Igazgatóság Intézményirányítási Osztályon a bölcsődei felvételekkel foglalkozó munkatársa: Rácz Edit 06 30 545 2132, e-mail cím: racz.edit@masodikkerulet.hu nyújt felvilágosítást.

Mindkét ellátási formában (alapellátás, gyermekfelügyelet) a Bölcsődei Felvételi Kérelmet email útján a bölcsődék vezetőihez kell eljuttatni. A bölcsődevezetők a jelentkezés megérkezéséről visszaigazolást fognak küldeni.

A cikk folytatása a masodikkerulet.hu oldalon olvasható!

Forrás: masodikkerulet.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek