Új padok és fedett hulladékgyűjtők érkeznek a Vérmezőre

Új padok és fedett hulladékgyűjtők érkeznek a Vérmezőre


Jövő hét hétfőn, március 13-án a FŐKERT megkezdi a padok bontását, illetve március 17-től új padok és kukák kerülnek kihelyezésre a Vérmezőre. Ezek pontos helye a Radó Dezső Terv honlapján található.

A park arculatát meghatározó „Városligeti” és „amerikai” típusú padok egy részét felújítást követően megőrzi a parkot fenntartó FŐKERT, miközben újakat is telepít, illetve a nyitott kukákat zártra cserélik (hogy a madarak ne tudják a szemetet szétdobálni belőlük). Összesen 42 db új pad, 18 db fedett szelektív hulladékgyűjtő együttes és 18 db fedett kommunális hulladékgyűjtőt helyeznek ki.

A padok és szemetesek cseréje a Vérmező fejlesztésének első ütemének lezárulása: 2022-ben kötött szerződést a Budavári Önkormányzat a Fővárossal, amelynek értelmében összesen 200 millió forinttal támogatja a Budavári Önkormányzat a Vérmező Fővárosi parkmegújítási stratégiába illeszkedő megújítását, amelyre két ütemben kerül sor.

A második szakasz előkészítése is zajlik, sőt! Tavaly ősszel négyalkalmas közösségi tervezésre hívtuk Önöket, ahol a Vérmező jövőjét terveztük meg. Az eseményekre sokan eljöttek, aminek köszönhetően átfogó képet kaptunk az igényekről. A megbeszéléseken kutyások, parklátogató szülők, idősebbek, környező iskolák képviselői is velünk tartottak.
Továbbra is kíváncsiak vagyunk véleményeikre. Amennyiben a padok javasolt elhelyezésével kapcsolatban van észrevételük, kérjük jelezzék a zif@budapest.hu e-mail címen.

Forrás: budavar.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek

%d bloggers like this: