Meghalt Póka Egon

Elhunyt Póka Egon, a többek között Máté Péter- és Weiner Leó Díjas basszusgitáros és zeneszerző, a magyar blues és rockzene egyik fontos alakja. Zenei pályafutását a Metro együttes tagjaként kezdte, majd tagja volt – többek között –  a Tűzkerék, az Olimpia, a Juventus és a P.Mobil együtteseknek, illetve a Hobo Blues Band-nek. Pályafutása során mintegy 200 dalt írt, és a Kopasz kutya című film zenéjét is ő szerezte. 2007-től a Póka Egon Experience nevű zenekarát vezette, amellyel saját számokat, illetve feldolgozásokat is játszottak.

Még nem tértem magamhoz hír hallatán. Nehezen találok szavakat. Hatalmas művész és nagyon jó ember volt. Csodálatos dalokat írt, és a blues műfajban a világ egyik legjobb basszusgitárosa volt

– mondta az Indexnek Deák Bill Gyula.

Nem tudatosan választottam ezt a hivatást. Amikor annak idején leültettek szüleim a zongorához, és éveken keresztül szinte fel sem állhattam mellőle – igaz, hogy stabil alapot és hátteret kaptam a későbbi zenei létemhez – kötelességből, és nem szeretetből zenéltem. Amíg a többi gyerek kint játszhatott az utcán, nekem folyton gyakorolnom kellett. Jóval később kezdtem el komolyabban érdeklődni a zene, főként a beat, majd a rock iránt. Ekkor sem voltam azonban igazán tudatos, sodródtam az árral, a véletlen pedig úgy hozta, hogy megismerkedhettem többek között olyan kivételes művészekkel, mint Fogarasi János, Orszáczky Jackie, Horváth Charlie vagy Radics Béla. Egy rendkívüli »galeribe« csöppentem, ahová nem engedtek be akárkit

– idézte fel a kezdeteket egy interjúban, hozzátéve, hogy a Hobo Blues Banddel és P. Mobillal sosem érezték úgy, hogy épp rocktörténetet írnak, csak szerettek volna jó zenét játszani.

A cikk folytatása a 24.hu oldalon olvasható.

Forrás és kép: 24.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek

%d bloggers like this: