Jelentős változások jönnek a vasúti közlekedésben, amik sok utast érintenek majd. Június 21. és július 27. között pályafelújítás zajlik Rákosrendezőnél, emiatt több, a Nyugati pályaudvarról induló vonat menetrendje is módosul – számolt be róla az Infostart.
Mely vonalak érintettek?
A karbantartás a szobi, esztergomi és veresegyházi vonalakat érinti. A munkálatok éjjel-nappal zajlanak majd, így bizonyos szakaszokon leáll a vonatközlekedés. Nem járnak majd a vonatok a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között, illetve az esztergomi vonalon a Nyugati és Angyalföld között sem.
Így pótolják a kieső járatokat:
Ahol a vonatok nem közlekednek, ott pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. Emellett a BKK is sűríti a forgalmat: gyakrabban járnak majd a 12-es és 14-es villamosok, valamint az M3-as metró. Egyes Volánbusz-járatok is besegítenek a forgalom enyhítésébe.
A nemzetközi járatok sem ússzák meg:
A Prágába, Varsóba, Hamburgba és Breclavba induló nemzetközi vonatok útvonala is változik. Ezek most a Keleti pályaudvarról indulnak, Szob érintésével.
Fontos! Ne indulj el anélkül, hogy megnézted a menetrendet
A MÁV arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt mindenképp tájékozódjanak az aktuális menetrendről a hivatalos oldalukon. Így elkerülhetők a kellemetlen meglepetések, és könnyebben tervezhető az utazás.
Forrás és kép: divany.hu





