Aláírták a megállapodást

A honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség személyi állományának 2022-es évi, elsősorban illetményen kívüli juttatásairól szóló megállapodást írt alá Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum.

Az eseményen a Honvédszakszervezetet Czövek János alezredes, elnök, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetét Varga István elnök, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét pedig Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, elnök képviselte.

A megállapodás tartalmának ismertetésekor Benkő Tibor honvédelmi miniszter értékelte az idei évet. Mint mondta, az elmúlt időszakban a plusz feladatok, többek között a járvány elleni védekezés nagy kihívások elé állította a Magyar Honvédséget, a honvédelmi tárca azonban a megváltozott helyzetben is tartotta magát a 2020 végén kötött vállalásaihoz, szem előtt tartva a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program alapgondolatát: a középpontban mindig a katona, az ember áll. A tavalyi év vállalásait az állomány felé a tárca olyan területeken is túlteljesítette, amelyek nem szerepeltek az eredeti dokumentumban. Ilyen volt a hiteltörlesztési támogatás, amelyet több, mint 2600 főnek juttatott személyenként, nettó 500 ezer forintos összegben, vagy a rezsitámogatás, amelynek összege személyenként évi bruttó 500 ezer forint. Ezt 2021-ben 244 fő igényelte. Folytatódott a szolgálati lakások elidegenítési programja, ennek segítségével az elmúlt két évben több, mint 1500 ingatlant tudtak megvásárolni az abban lakó katonák és honvédelmi alkalmazottak.

2021-ben 15 százalékkal emelték a béketámogató műveletekben részt vevő katonák devizaellátmányát. Sikerült elérni, hogy immár 34 olyan vállalat, üzletlánc van, amely kedvezményes vásárlást biztosít a személyi állomány részére, sőt, azzal immár a nyugállományú katonák is tudnak élni. Benkő Tibor elmondta: jól vizsgázott a 2019-ben bevezetett honvédelmi alkalmazott állománykategória, amely négy év alatt összesen 35 százalékos bérfejlesztéssel jár, ebből idén öt százalék teljesítésére került sor.

Az elmúlt hónapban mind a katonák, mind a civil munkavállalók a pandémiás helyzet időszakában nyújtott kiemelkedő teljesítményért teljesítményjuttatásban részesültek, ez a katonák esetében bruttó 80 ezer, a honvédelmi alkalmazottaknak pedig bruttó 100 ezer forintot jelentett, a SZÉP kártyájukra pedig mindkét állomány tagjai nettó 50-50 ezer forintot kaptak. A hivatásos és szerződéses, valamint önkéntes tartalékos katonák 10 százalékos illetménykiegészítése január 1-jétől véglegesen beépült az illetményükbe.

Benkő Tibor rámutatott: a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum és a Honvédelmi Minisztérium között folyamatos és szoros a kapcsolat. Mint mondta, közösek a célok, az érdekek, a sikerek, az eredmények. Ennek jegyében fogalmazták meg a 2022-es évre szóló megállapodást is, hiszen a közeljövő feladatai ugyanúgy megkövetelik a szoros együttműködést. A mostani megállapodás kapcsán kiemelte: a juttatások tekintetében semmilyen visszalépés nem lesz az idei évhez képest, sőt, vannak olyan területek, amelyeket tovább fejlesztenek. A kormány családügyi politikájával összhangban a gyermekes hivatásos és szerződéses katonák, és a civil munkavállalók jövőre is bruttó 45 ezer forintos tanévkezdési támogatást, valamint bruttó 50 ezer forint nevelési támogatást kapnak. A születési támogatás rendszere is tovább működik, ebben az esetben gyermekenként és szülőnként bruttó 200 ezer forint a támogatás. Erre a honvéd tiszt- és altisztjelöltek is jogosultak.

A munkába járáshoz a tömegközlekedést választók helyi bérletének árát 100 százalékban téríti meg a tárca. A honvédségi étkezdékben a napi menü árát továbbra is igyekeznek átlagosan 660 forintban maximalizálni. A ruházati költségtérítés a honvédelmi alkalmazottak esetében bruttó 142 ezer forint, a legénységi állomány 24 ezer forintot kap sportruházati támogatásként, amelyet nem szükséges számlával igazolniuk. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok a teljes állomány körében, teljes éves foglalkoztatás esetén bruttó 85 200 forint pénztári hozzájárulást kapnak évente.

Benkő Tibor kiemelte: 2015-ben indították útjára a katonai életpályamodell programot, amelyen belül 2019-ig 50 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre, amit 2022-ben újabb tíz százalékos emelés követ. A katonák 2022 első negyedévében kapják meg a kormány döntése értelmében 6 havi illetményüket.

A honvédelmi miniszter kitért a fiatal generációkra is, mint mondta, a tárca tovább működteti ösztöndíj-rendszerét, amelynek keretében bruttó 10 ezer forinttól 200 ezer forintig terjedő összeget kaphatnak a közép- és felsőfokú oktatásban tanuló diákok.

A kormány döntése értelmében hamarosan változik a honvéd tisztjelölt hallgatók jogállása, amelynek eredményeként ösztöndíj helyett illetményre lesznek jogosultak. Ennek mértéke évfolyamonként és személyenként a hallgató tanulmányi eredményétől függ.

A tárcavezető az elért eredmények kapcsán megköszönte az érdekképviseleti elnökök és a szervezetek tagjainak együttműködését, segítségét.

A dokumentum aláírásakor Czövek János alezredes, a Honvédszakszervezet elnöke és Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke reagált Benkő Tibor tájékoztatójára. Elhangzott: az elmúlt egy esztendő óriási terhet rótt a teljes személyi állományra, emiatt is értékelik nagyon eredményesnek a megállapodást, amely biztos alapot teremt a jövőbeli tárgyalások és kitűzött célok tekintetében.

Az eseményen részt vett dr. Vidoven Árpád, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Szabó István honvédelmi államtitkár és Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is.

Forrás:kormany.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek