Sztárban sztár leszek! – Kis híján kicsusszant a szexi énekesnő melle produkció közben

A Sztárban sztár leszek! egyik dekoratív versenyzője, Stephanie nemcsak énektudásával, de bájaival is elkápráztatta a mestereket és a nézőket egyaránt, ruhájából ugyanis kishíján kiestek mellei

A fiatal tehetség Kylie Minogu Can’t Get You Out Of My Head című slágerét adta elő. Az énekesnő ugyanolyan mélyen dekoltált, kapuckis, hófehér ruhát viselt, amilyet Kylie a dalhoz tartozó klipben, így már színpadra állásakor elkápráztatta a zsűritagokat.

„Rakd keresztbe a lábad, és élvezd a mozit, aztán majd szólunk valamikor a végén”

– poénkodott Majka, de Tóth Gabi és Köllő Babett sem hagyta szó nélkül a merész öltözéket:

„Iszonyú dögös vagy”

„Szeretettel várjuk ezt a produkciót, én még így nem vártam semmit”

– tette hozzá Pápai Joci.

Stephanie azt is elárulta, hogy kétoldalú ragasztóval van rögzítve a ruhája, nehogy egy óvatlan pillanatban előbukkanjanak keblei.

A Kylieként színpadra lépő dögös énekesnő végül kapott egy széket mesterétől, Majkától, ám azt át kellett adnia Csiszár Istvánnak. Majka később mégis meggondolta magát, visszahívta a fiatal lányt a stúdióba, így Iván számára ért véget a verseny.

Forrás: life.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek