A jó bélbaktériumok segítenek a fogyásban

Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arról, mi mindenben játszik fontos szerepet a bélmikrobiom összetétele a korai agyfejlődéstől az immunrendszeren át a rák kialakulásáig. Az emberi bélben lakó mikroszkopikus élőlények az emésztés szabályozásába, a tápanyagok felszívódásába és a testsúly alakulásába is beleszólnak.

Egy az Amerikai Mikrobiológiai Társaság folyóiratában megjelent új kutatás szerint a mikrobiom befolyással lehet arra is, hogy mennyire képes az ember lefogyni. A Washingtoni Egyetem kutatói arra jutottak, hogy egyes „jó” baktériumok jelenléte a fogyókúrázó emberek bélrendszerében előrejelezte, hogy hány kilót tudtak leadni.

A bélmikrobiom tért el a leginkább

A kutatáshoz 105 túlsúlyos személy egy éven át tartó fogyási programját kísérték figyelemmel, súlycsökkenésük mértékét a testtömegindexszel jellemezték. Emellett a vérképüket is rendszeresen ellenőrizték,  különös tekintettel az anyagcserét jellemző értékekre, így például a koleszterinszintekre, hogy lássák, az adott résztvevő szervezete mennyire tud zsírt égetni. A vizsgálatok kezdetén és legvégén székletmintákat is vettek tőlük, és azt nézték, hogy melyik baktérium mennyire van jelen a bélrendszerükben.

Ezek után összevetették a résztvevőket aszerint, hogy kinek maradt változatlan a súlya, és ki az, aki fogyni tudott, azaz akinél a fogyás mértéke legalább a testtömeg 1 százalékát elérte hónapról hónapra. Kiderült, hogy a vérkép anyagcserével összefüggő értékei csak minimálisan tértek el azok között, akik le tudtak adni a súlyukból, és akik nem.

Az igazán nagy különbséget a székletmintákban, azaz a bélmikrobiom összetételében találták a két csoport között. Akik többet fogytak, azoknak több jótékony bakteriális enzim volt a beleiben. Ezek az enzimek segítettek az egyebek mellett a teljes kiőrlésű gabonákban fellelhető összetett szénhidrátok cukorrá bontásában – ami megkönnyíti ezeknek a tápanyagoknak az emésztését, és csökkenti annak a valószínűségét, hogy zsírként raktározódjanak el a testben.

Bizonyos baktériumok, különösen a Prevotella szaporodása elősegítette, hogy több egészséges anyag, például rövid szénláncú zsírsav keletkezzen. Ezek az anyagok csökkentik a gyulladást, ami segítheti a fogyást – írták az új eredményekről a Conversationben beszámolva a Nottinghami Egyetem genetikai epidemiológus és bélmikrobiomot kutató munkatársai.

A cikk folytatása a qubit.hu oldalon olvasható

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek

%d bloggers like this: