Több mint 128 millió forintból valósult meg a Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése; az Agrárminisztérium (AM) által fenntartott agrárszakképző intézmények közül összesen hat iskolában zajlottak hasonló beruházások, együttesen több mint 800 millió forint európai uniós és hazai forrásból – tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint a fejlesztésnek köszönhetően az Északi Agrárszakképzési Centrum Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola három épületében, valamint a műhelyépületben lévő vizesblokkot felújították, új beltéri ajtókkal látták el a helyiségeket, a régi padlóburkolatokat és a parkettát újra cserélték. Emellett az iskola valamennyi épülete új festést kapott.
Az Agrárminisztérium kiemelten fontosnak tartja, hogy a fenntartásában működő szakképző intézmények korszerű elméleti és gyakorlati tudással vértezzék fel a diákokat; a tárca célja, hogy a tanulók a mai kor elvárásainak megfelelő környezetben tölthessék idejüket az intézményben – hangsúlyozták a közleményben.
Kiemelték: az agrártárca elkötelezett amellett, hogy vonzóbbá tegye az agrárszakmákat a fiatalok körében, ezért elengedhetetlennek tartja a szakképző intézmények tanulói környezetének, épületeinek, illetve azok műszaki állapotának modernizálását, a XXI. századi igényekhez igazítását, az iskolai mintagazdaságok, modern tanüzemek és tanműhelyek kialakítását.
A fejlesztés az EFOP-4.1.3-17-2017-00049 azonosítószámú projekt keretében történt.
Az AM összesen 6 projekt megvalósításához nyert forrást az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja által támogatott, „Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése” című pályázaton, ennek részeként valósultak meg a putnoki intézményben most átadott fejlesztések.
Forrás: MTI