Beperli a használhatatlan e-jegyrendszer fejlesztőjét a BKK

A rendszer soha nem működött és kilencmilliárd forint veszteséget hozott össze a fővárosnak.

A Népszava értesülése szerint nemzetközi választottbíróság elé citálja a német Scheidt & Bachmann céget a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. A BKK döntését a főváros is támogatja. A társaság azzal indokolja a jogi eljárás kezdeményezését, hogy a német cég által 91 millió euróért (akkori árfolyamon 27 milliárd forintért) vállalt elektronikus jegyrendszer kiépítése és üzemeltetése nem valósult meg. Ez lett volna a Rigó, amelynek néhány beléptető kapuját már felszerelték a Deák téri metrónál.

Így hiába adnak át felújított tömegközlekedési szakaszokat, azokon továbbra is ellenőrök vizsgálják a jegyeket.

A Scheidt & Bachmann az úgynevezett AFC (Autamated Fare Collection) projektjének hét fázisából mindössze négyet valósított meg, a rendszer soha nem működött, a megvásárolt jegyleolvasók és kapuk egy része még most is raktárban porosodik.

A Népszava szerint a legújabb fővárosi becslések alapján a projekt kilencmilliárd forint veszteséget hozott össze a BKK-nak és ezen keresztül Budapestnek. A teljes költség pedig közben 37 milliárd forintosra nőtt.

A cikk folytatás a forbes.hu oldalon olvasható!

Forrás és kép: forbes.hu

 

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek

%d bloggers like this: