Autós Covid-tesztállomás lesz a Bikás parknál

Megkezdték a koronavírus-fertőzés szűrésére alkalmas áthajtásos tesztállomás helyszínének kialakítását a Bikás parknál, a Vahot utcai parkolóban. A DriveCell Systems Zrt. által működtetett szolgáltatás 8 és 12 óra között vehető igénybe (szombat kivételével). A kerületi lakosok kedvezményt kapnak.

A magyar cég által kidolgozott megoldásnak köszönhetően Budapesten, a Groupama Aréna parkolójában már működik egy érintésmentes, áthajtásos koronavírus tesztállomás, ahol bárki az autójában ülve elvégeztetheti a PCR-tesztet, az eredményeket pedig 24 órán belül megkapják.
– Az áthajtásos tesztpont azért jó, mert egyrészt szélesíti a hozzáférés lehetőségét, másrészt nem kell kapcsolatba kerülni senkivel – mondta lapunknak László Imre polgármester. – A kocsiból sem kell kiszállni, tökéletes biztonságban le tudják venni a mintát, amiből el tudják végezni a megfelelő vizsgálatokat a szakemberek, mi pedig megkapjuk a hivatalos értesítést. Kétségtelenül fizetni kell érte, de a szolgáltatóval a megállapodás részét képezi, hogy a XI. kerület lakosai kedvezményt kapnak majd.
Forrás: ujbuda.hu

Legutobbi cikkek

Legolvasottabb cikkek

%d bloggers like this: