Hírek Budapest

A polgárőrök a járvány alatt is nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak

A polgárőrök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben is nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak: a veszélyhelyzeti intézkedések betartásának ellenőrzésében és karitatív feladatok ellátásában – mondta Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára a polgárőrség 30 éves fennállását ünneplő Országos Polgárőrnapon szombaton Mórahalmon.

Az államtitkár hangsúlyozta: a polgárőrség gyorsan reagál a kihívásokra, a változásokra, s a határőrizetben a jövőben is számítanak a szolgálatukra. Az ország ugyanis az elmúlt 10 év második legmagasabb illegális migrációs hullámával, embercsempész tevékenységével szembesül – tette hozzá. Majd kifejtette: “Afganisztánban a NATO-erők kivonása következtében kialakult helyzet várhatóan tovább erősíti a migrációs nyomást a nyugat-balkáni útvonalon”.

Az eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét. A kormányfő a levelében hangsúlyozta: “aligha van a haza szolgálatának önzetlenebb módja, mint amikor valaki saját döntése szerint, saját idejéből, mindenféle anyagi ellentételezés nélkül védi honfitársai biztonságát”.

Orbán Viktor a levelében felidézte, hogy harminc évvel ezelőtt még alacsony volt a bizalom az emberekben a rendvédelmi szervezetek iránt. Az apró helyi egyesületekből országos mozgalommá növekvő magyar polgárőrségnek azonban sikerült bizonyítania, hogy nem csak a saját településükön élők biztonságára tud vigyázni, hanem amikor a szükség úgy hozza, a polgárőrök megállják helyüket az országos szintű védekezésben és a kárelhárításban is.

A levélben Orbán Viktor kifejtette: 2011-ben a kormány a munkájuk elismeréseként terjesztette be a polgárőrségről és a polgárőri tevékenységről szóló törvényt és nyilvánította június 27-ét a polgárőri szolgálat napjává. Orbán Viktor a köszöntőjében úgy fogalmazott: “az azóta eltelt évek megerősítették, hogy jó döntés volt a magyar polgárőrség megerősítése, hiszen jöhetett árvíz, népvándorlás, koronavírus-járvány, Önökre mindig lehetett számítani”.

“Hazánk nevében szeretném megköszönni, hogy az elmúlt 3 évtizedben a falvaink és városaink biztonságának őrzésétől a határvédelemig mindig segítették a rendőrség és a honvédség munkáját” – fogalmazott Orbán Viktor.

Köszöntőjében a miniszterelnök arra is rámutatott, hogy ennek a szolgálatnak a további elismerése és támogatása érdekében a Belügyminisztériumon keresztül az elmúlt években folyamatosan kiemelt költségvetési forrást biztosítottak az Országos Polgárőr Szövetségnek, jövőre pedig megemelt összeggel segítik őket céljaik elérésében.

Papp Károly államtitkár is kiemelte, hogy a központi költségvetés az elmúlt években jelentősen növelte a polgárőr szervezetek anyagi támogatását: míg ez az összeg 2010-ben 715 millió forint volt, 2014 óta meghaladta az 1 milliárd forintot. A koronavírus-járványra tekintettel pedig Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztésére, a kormány idén további 100 millió forintot, 2022-től pedig 200 millió forint többlettámogatást biztosít a polgárőrség számára.

Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese a polgárőri szolgálat jelentőségét méltatva elmondta: katasztrófahelyzet esetén van 65 ezer olyan férfi, nő, fiatal és idős, aki önként vállalja a nemzet szolgálatát.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke az ünnepségen arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1991-ben alapított polgárőrség európai hírű lett, napjainkban pedig a közbiztonság védelmében nélkülözhetetlenné vált.

Kiss-Rigó László, a Szeged-csanádi Egyházmegye megyés püspöke megáldotta az Országos Polgárőrnapon esküt tett fiatal polgárőröket és a résztvevőket egyaránt.

Az eseményen adták át a Szent György Érdemjelet, a Köz Szolgálatáért Érdemjel Arany, Ezüst és Bronz Fokozatát, a Hadik András Szablya emléktárgyat, valamint a Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet és a Szent László Érmet, illetve a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozatát és a Posta Biztonsága Érmet. Mindezek mellett az Országos Polgárőrnap alkalmából többen miniszteri dicséretben és emléktárgy-jutalomban részesültek. Egyes települések pedig Fővárosi Polgárőr Kerület, Polgárőr Város, Polgárőr Község elismerő címet kaptak.

 

Forrás: MTI, kép: koronavirus.gov.hu

%d bloggers like this: