Hírek VIII. kerületi hírek

A bizonytalanság nyomasztóbb, mint a vizsgadrukk

érettsÉgi 2020

A tervek szerint május 4-e és 21-e között zajlanak majd az írásbeli érettségi vizsgák, de mivel a koronavírus-járvány tetőzése is a hónap elejére várható, az érettségi időpontját módosíthatják. (szerk.: Lapzárta óta Gulyás Gergely miniszter elmondta, hogy az érettségi május 4-én biztosan elindul, ehhez minden feltétel adott.) A józsefvárosi Vörösmarty Gimnázium végzős diákjait kérdeztük, hogyan tudnak készülni.

A pozitívumokat kiemelni

Panna májusban akar érettségizni, mert fontos a számára, hogy szeptembertől folytathassa a tanulmányait, erre pedig másképp nem lát esélyt. Igazságtalannak tartotta volna, ha az év végi jegyeket írták volna az érettségi bizonyítványokba, hiszen így egy gyengébb iskola színötös tanulója ugyanúgy kitűnő érettségit kapott volna, mint egy erősebb iskola kitűnője, holott a tudásszintjük nem egyezik meg. Az érettségi viszont egyenlően méri fel a tudást és a felkészültséget – emeli ki.

A fertőzésveszély nem túlságosan, a bizonytalanság sokkal inkább nyomasztja: „Az elmúlt hónapban nagyon feszült voltam, mert nem láttam a fényt az alagút végén. Bár kezd kikristályosodni, még mindig labilis a helyzet, ezért nem tudok teljesen megnyugodni.” A vizsgákon igyekszik a legjobb formáját hozni és azokra a pozitívumokra koncentrálni, hogy csak kilenckor kezdődnek a vizsgák és szóbelik híján gyorsabban lezárul a vizsgaidőszak.

Teher alatt nő a pálma?

Lilinek az írásbelik mellett egy projektfeladatot kell majd leadnia ez egyik vizsgatárgyból, amivel a szóbeli vizsgát váltja ki. Reméli, hogy felveszik az egyetemre, bár már szeretne túllenni az egészen. Panaszkodik, hogy nem a megszokott izgatottság van benne, mint a korábbi megmérettetésein, óriási teherként nehezedik rá az érettségi. Azt mondja, hogy a felkészülés is sokkal nehezebb az otthoni tanulással, jóval több a teendő: „a tanárok pedig úgy adják a feladatokat, mintha csak a saját tárgyukra kellene készülni”. Nem is marad mindenre energiája.

A cikk folytatása a jozsefvaros.hu oldalon olvasható!

Forrás: jozsefvaros.hu

%d bloggers like this: